6. rész #Mint egy zsák krumpli

Köszönöm a kommenteket<3
Elnézést, de adódott egy kis technikai problémám:DD (K*rva Blogger:DDD)
Sajnálom, hogy rövid, de nem vagyok otthon. Igyekszem, de még bele kell melegednem:$$
Pár komi után kövi:)
Jóolvasást<3 xx

#Mint egy zsák krumpli

Tim-Sajnálom-A szórólap-Szilencium

  -  Szóval, Olivia - mosolyodik el, de mielőtt folytathatná, közbevágok.

  -  Légyszí, csak Liv - fintorgok, mire felnevet.

  -  Akkor, csak Liv, ez a Bieber gyerek jófej?

  -  Talán ha nem a legjobb barátjától kérdeznéd, őszinte választ kapnál - kacsintok, mire felnevet. - Kicsit egós, de jófej. Nagyon szeretem - mosolyodok el, mire Tim bólint.

  -  Akkor nem lesz gond? - vonja fel a szemöldökét.

  -  Kell egy kis idő, míg megszokod, de utána szerintem nem, nem lesz gond - vonok vállat, folytatnám még, de hirtelen megszólal a telefonom. A kijelzőn egy "Dinka<3"felirat jelenik meg, mire felsóhajtok. - Mennem kell.

  -  Akkor még összefutunk - mosolyodik el, majd ismét megragadja a bőröndje fogantyúját és el is tűnik, én pedig fáradtan mosolyogva ugyan, de ismét egy tonnányi vállamra nehezedő súllyal felveszem a telefont.

  -  Igen?

  -  Cingár, kérlek! Merre vagy? - hallom Justin kétségbeesett hangját.

  -  Lent a lépcsőnél. Illetve - fordulok körbe -, már az ajtónál.

  -  Ne mozdulj, mindjárt ott vagyok - és ki is nyomja.

  -  Neked is szia - grimaszolok, mire két kar fonódik a derekam köré és valaki a fülembe suttog:

  -  Neked is, Cingár! - nevet fel halkan Justin.

  -  De dinka vagy! Megijedtem - szorítom tenyerem a mellkasomra, ahonnan a szívem ki akar ugrani. De vajon azért, mert megijedtem...?

  -  Ne haragudj rám - fordít magával szembe és megölel.

  -  Azért, mert megijesztettél, vagy mert...?

  -  Mert olyan hirtelen zúdítottam a nyakadba és kiabáltam és...

  -  Nincs semmi baj, oké? Ezt nem lehetett nem zúdítani. Tény és való, hogy elmondhattátok, volna, de mindegy. Csak még fel kell dolgoznom, oké? - ismét érzem, hogy a könnyek szúrni kezdik a szememet. Nem akarok sírni.

  -  Oké, oké?

  -  Oké - mosolyodok el. Tudja, hogy a kedvenc könyvem. (John Green - Csillagainkban a hiba)

  -  Akkor felmehetnénk? Mindjárt szilencium - húzza el a száját.

  -  Oké, gyere - sóhajtok, majd megfogom a kezét és magam után húzom.

   Belépek a szobánkba, ahol Nat nagyon keres valamit.

  -  Mi kéne? - ülök le a székemre.

  -  Nem találom a pulcsim - néz rám eszelősen.

  -  Oké, azt amelyiken majdnem keresztül estem befele jövet? - mutatok a földre, mire felnevet és felveszi. - Hé, az mi? - hajolok le a papírért, ami a pulcsiból csúszott ki.

  -  Nem tudom - von vállat barátnőm is.

  -  Szeretettel várunk titeket a jövőhét pénteken tartandó iskolakezdő bálra! Este nyolctól a tornateremben, csakis estélyiben és lehetőleg párban! - olvasom fel hangosan.

  -  Ajj mááár - húzza el a száját Nat.
  -  Tudom - bólogatok. egyetértően. - Legalább annyi kedvem van menni, mint egy zsák krumplinak...
   Felsóhajtok, majd felmászok az ágyra egy kis alvási szándékkal, de hirtelen elhangzik a jelző csengő, mire visszafordulok és egy gyors mozdulattal mindent besöprök a táskámba, ami az asztalomon van, reménykedve abban, hogy talán a holnapi óráimra is tudok majd készülni.
  -  Indulhatunk már? - fordulok vissza nyűgösen, mire Nat bólint egy aprót, de megbotlik és kiborul a táskája.
  -  Mi van veled? - hajolok le és segítek neki összepakolni.
  -  Háthát... - kezdi, de elpirul.
  -  Hajjaj, na mesélj csak! - állunk fel, de ismét a levegőbe hasít a csengő irritáló hangja, de ez már a szilencium kezdetét jelzi. Mind a ketten megdermedünk, majd rohanni kezdünk.
   Lihegve esünk be a könyvtárba, mire mindenki felénk fordul.
  -  Nocsak, nocsak... Lányok, csak nem elkéstünk? - vigyorog gúnyosan Kapcsi, miközben leengedi maga előtt a jól megszokott újságát.
  -  Ööö... - túrok zavartan a hajamba és igyekszek nem foglalkozni a rám szegeződő tekintetekkel.
  -  Ellenőrzőket, igazolatlan! - mondja nyugodtan, majd a padjára mutat. Kirángatom a sok tankönyv közül a kis füzetet és levágom az asztalra. A csattanás fülsüketítően hangzik a síri csendben. Persze mindenki megdermed és visszafojtott lélegzettel figyel. Huhú! Ezek szerint ez az első ilyen eset.
  -  Valami problémája van, kisasszony? -kérdezi ingerülten.
  -  Nincsen - mosolyodok el, majd hátat fordítok neki.
  -  Akkor kérem foglaljon helyet - emeli fel hangját. Veszíteni valóm már úgy sincs. Igazolatlan és kész. Kapcsi nem szórakozik.
  -  Jó vicc volt! - kacsintok, majd az ajtó felé indulok.
  -  De tanárúr! - áll fel hirtelen Justin, mire mindenki felé fordul, köztük én is. Választ nem várva folytatja. - Csak 40 másodpercet késtek!
  -  De késtek! - kiabál. - És ha bármi problémád van, a hölgy után lehet fáradni, világos? - ordítja. Kész, bukás lesz évvégén.
   Aztán Justin az asztalához fordul. Azt hiszem, hogy leül és befogja, de nem. Fogja magát, a cuccait egy gyors mozdulattal a táskájába sepri, majd elindul felém és megáll mellettem.
  -  Jaj, ogy felejtsem már el! - kap a fejéhez. Belenyúl a táskájába, odasétál a döbbenettől holtravált Kapcsihoz, óvatosan mosolyogva lerakja az ellenőrzőjét az asztalra, majd ennyit mond: - Legyen szép napja! - majd megfogja a kezem és kihúz a könyvtár ajtaján.
   Hallom, ahogy a taps és a füttyögés életre kel a teremben, de persze Kapcsi, mint minden mást, ezt is elintézi egy hatalmas ordítással, amitől még 5 perc után is cseng a fülem.