3. rész #Fényképek

Köszönöm a komikat<3 3után kövi:) <3 Előre is bocsi, hogy unalmasak, de próbálom nektek az elején bemutatni, hogy mihogyan zajlik a koliban és a suliban, szóval ezek az első részek leginkább a bemutatásra szolgálnak:) <3 :D Jó olvasást:)

   Unalmas... Ezzel a jelzővel tudom illetni az
utolsó első napomat.

   Mikor kicsöngetnek az utolsó óráról, megkönnyebbülten pattanunk fel és viharzunk ki a teremből.
  -  Ez nem volt vicces - lépek ki a hátsóajtón egy csapat pecúr mögött, Nat-tal az oldalamon.
  -  Legyen már nyár - grimaszol.
   Csendben indulunk el a fák között a kolesz felé.
   A 200 m-es járda a koli és a suli között macskakővel van kirakva, körülöttünk egy mesterséges erdő terül el. Tesiórán azt szoktuk körbefutni, de inkább mindenki elbújik  a fák között a tanár elől.
  -  Mit csinálunk a szilenciumig? - fordul felém Nat mosolyogva
  -  Én még kipakolok - vonok vállat.
  -  Rendben - bólint, majd megdermed. - Ott van Josh - nyögi, majd elbújik mögöttem.
   Na igen... Nat gólya korunk óta belé van zúgva. Állítólag ő kapta meg a tavalyi végzős fiúktól A nagybetűs kulcsot.
   A koleszban a földszinten van a könyvtár, a kajálda és a TV-szoba. Az első emeleten a tanárok, a másodikon a lányok, a harmadikon pedig a fiúk vannak. Persze el vagyunk zárva egymástól. Közöttünk egy hatalmas ajtó és az állandó ügyeletes, Mr. Rob szobrozik. Szegény már nagyon öreg, de utál minket. Mi is őt.
   Nos... A kulcs... Csak Mr. Rob-nak van kulcsa a lányok részlegéhez, de valaki zseni csináltatott belőle egy másolatot, ami mindig öröklődik. Fogalmunk sincs, hogy hogyan csináltatták, de ez minden gimis fiú vágya, hogy részesülhessen a kulcs megőrzésében. A negyedikeseknél van (fiúknál), akik valami szertartással (urban legend) tovább adják azt az őket követőknek.
  -  Na már - vihogok fel. Egyébként Josh nem rossz pasi. Hatalmas kék szemek, barna, se nem hosszú, se nem rövid haj, amibe folyton beletúr. Tízből nyolc.
  -  Elment? - suttogja barátnőm, mire visszatartott nevetéssel bólogatni kezdek. - Huh - sóhajt megkönnyebbülten, majd mintha mi sem történt volna, nyugodtan indul el.
   Az út maradék részét csacsogva tettük meg. Szó esett Josh-ról, Ryan-ről, Justin-ról, Lana-ról.
   Lana volt általánosban a legjobb barátnőm. Magas, szőke hullámos haja a derekáig ér, lábai hosszúak, hatalmas kék szemei vannak, arca helyes, de nem a legszebb. De mit ér egy szép külső, csúf belsővel? Kevés olyan kegyetlen embert ismerek, mint ő...
  -  Akkor otthonosítsunk - csattan fel Nat, mikor belépünk a szobánkba.
  -  Otthonosítsunk! - nevetek fel a szó hallatán, majd az én felem felé fordulok.
   Egy emeletes ágy van bent, ami alá van betolva egy íróasztal és egy pici komód, amibe beférnek a ruhák. Bőröndöm az asztalra dobva vár rám, hogy kipakoljam, amit el is kezdek.
   A felső fiókba hajtogatom a fehérneműimet. A másodikba mennek a pólók.
Oké, van nálam egy szürke Vans pulcsi, mert az a kedvencem, egy bordó, hosszúujjú, V nyakú felső, egy kék, meg pár Bike Fest-es trikó. Ezek mind tilosak itt a suliban, csak ügyes voltam és becsempésztem őket.
Meg persze a fiókból figyel csomó sulis ing. (Utálom őket...)
   A legalsó fiókba kerülnek az alsóneműk. Egy piros, és egy sima kék csőfarmer, egy fekete cicagatya és egy magas derekú cintromsárga short. Ezen kívűl az egyenruhához tartozó szoknyákkal van tele.
   A cipőimet bent szoktam hagyni a bőröndben. Egy bordó Vans, egy zöld Converse és egy szintén bordó Marten's. Ezek közül bármelyiket felvehetem suliba, csak egy a szabály. Nincs magassarkú. Ez nem nagyon okoz gondot, mert eleve magas vagyok és hosszúak a lábaim, szóval teljesen fölösleges.
  -  Kész vagyok... a pakolással - sóhajtok, mire Nat felnevet. Mikor átpillantok hozzá, látom, hogy pár a posztereket ragasztgatja a falra. - Ez nem éééér - csúszik előre alsó ajkam.
  -  Nyugi, még van egy óránk - villant egy gyors vigyort, majd a falához fordul és letép egy darab celluxot. Egyetértően bólogatok, majd a válltáskámhoz nyúlok, mert alatta van a dobozom, ami képekkel van tele. Nat-tal, Ryan-nel, és az öcsémmel, Max-szel a nyáron egy csomó fotót csináltunk.
   Mikor Max kijelentette, hogy biciklizni fog, kinevettem, pedig nem kellett volna. Ő az egyik legjobb DH-s. Nyáron egy csomó versenyén ott voltunk és mindenhol remekül szerepelt. Mindet megnyerte. Mi pedig aranyos önkéntesekként segítettünk megépíteni a pályát.
   Fogom a saját celluxomat és elkezdem felragasztani a fényképeket a két-három négyzetméternyi területre.
   Ryan-nel a kedvenc közös képem, mikor a gólyabál után összejöttünk és csókolóztunk a naplemente előtt. Még az emlékbe is belepirulok.
   Justin-nal kettő kedvenc közös képem van. Az egyik nyáron készült. Justin éppen a medencébe akart bedobni, de magammal rántottam és pont lekaptak minket. Elég vicces fejem volt, mert sikítottam, Justin pedig pont félig röhögött, félig megdöbbent,.mert már látta, hogy mi fog történni.
   A másik kedvencem, mikor Justin éppen lufit fújt Ryan meglepetésbulijára és túlfújta. A lufi persze kidurrant, bele Justin arcába, én pedig rögtön nevetni kezdtem. Örülök, hogy akkoriban Nat kezéhez nőtt a kamera.
   Max-szel pedig az a kedvencem, ahol biciklizünk, ő az ülésen ül, én pedig a kormányon. Én sikítok és nevetek egyszerre, ő pedig elvetemülten vigyorog. Max 1 évvel fiatalabb nálam. Az szinte semmi, szóval nagyon jól kijövünk.
   Nat-tal a legjobb közös képünk, mikor versenyt ettünk. Mindkettőnk szája tele van és bandzsítunk. Nagyon sokat nevettem ezen a képen.
   Szóval ez az öt fénykép A/4-es, a többi normál méretű, vagy kisebb. Persze az órarendemnek is szorítottam helyet.
   Mosolyogva ragasztom fel az utolsó képet, mikor megszólal a szilenciumot jelző csengő. Az számomra rejtély, hogy első nap miből kell tanulnunk, de azért bedobom a táskába a cuccokat és felpattanok.
  -  Mehetünk? - nézek Nat-ra, aki vigyorogva bólint.
  -  Persze, induljunk - nyitja ki az ajtót, majd lekapcsolja a villanyt, majd sietősen indulunk el a könyvtárba.
   Két kezemet a számra tapasztom és próbálok nem hangosan röhögni, majd belerúgok Justin lábába az asztal alatt.    Megkapta a velem szemben levő helyet és ahelyett, hogy a tankönyveit nézné át, engem nevettet. Nem akarom elengedni a számat, mert nagyon félek, hogy hangosan felröhögök. Igazából attól félek, hogy Kapcsi kiakad. Egy hatalmas sportújságot tart maga előtt, amit látszólag olvas, de a legkisebb neszre is felkapja a fejét. Még sosem hangoskodott senki, mióta Kapcsi van bent velünk, mert mindenki túlságosan fél tőle.
   Justin ismét vágott valami idióta fejet, én pedig izomból lábon rúgtam. A fájdalomtól alsó ajkába harapott, hogy ne kiáltson fel. De sajnos az ellenkező hatást érem el. Még jobban nevetnem kell, de most már legalább ő is fuldoklik. Kapcsi megköszörüli a torkát, mire az ijedtségtől mind a ketten befogjuk. Kapcsi elszakítja rólunk a tekintetét, visszafordul az újsághoz, majd lapoz egyet.
   Fogok egy cetlit és odafirkantom:
  ~  Dinka! - odacsúsztatom elé.
  ~  Cingár! - dobja a tankönyvemre.
  ~  Hagyjál már! - gyűröm csinos kis galacsinná, majd az ölébe dobom. Meg sem nézi, csak egyszerűen befogja és fejbe dob vele. Aztán két kezét a szájára tapasztja, majd hála Istennek, megszólal a szilencium végét jelző csengő.